Gyakran érzed úgy, hogy miközben ezer dolgod van és emberek vesznek körül, valójában teljesen egyedül vagy a világban? Hogy hiába beszélsz, a szavaid mintha elszállnának, és senki sem kíváncsi arra, mi zajlik benned legbelül?
Ez a nyomasztó, üres érzés nem a hiszti jele, és nem is a véletlen műve. Nagyon valószínű, hogy a háttérben egy mélyen gyökerező pszichológiai mintázat, az úgynevezett érzelmi depriváció séma(érzelmi megfosztottság) áll. Ez a belső szemüveg, amin keresztül nézed és megtapasztalod a világot észrevétlenül torzítja el a kapcsolataid, különösen akkor, ha a legősibb védekezési mechanizmusod választod, a távolságtartást és az elkerülést.
Hogy jelenik meg ez a séma a mindennapokban?
Az érzelmi depriváció lényegében egy mély, sokszor kimondatlan meggyőződés arról, hogy a biztonságot adó szeretet, a valódi megértés és az érzelmi támogatás számodra elérhetetlen.
Akinek aktív ez a sémája, az folyamatosan azt éli meg, hogy:
- Nem figyelnek rá igazán, a szükségletei lényegtelenek.
- Nincs senki, akihez odabújhatna, vagy aki megvédené őt.
- Ha elmondja a bánatát, falakba vagy értetlenségbe ütközik.
A láthatatlan gyökerek: Honnan ered ez az űr?
A sémáink nem felnőttként potyognak az égből a semmiből, hanem szinte mindig a kora gyerekkorból hozzuk őket. A kisgyermek alapvető szükséglete, hogy a szülei érzelmileg elérhetőek legyenek. Ha a gondozók a saját elakadásaikkal, nehézségeikkel vagy munkájukkal voltak elfoglalva, esetleg ridegen, büntetéssel reagáltak a gyerek sírására, érzelmi igényeire, a kicsi gyerekmegtanulta a leckét: hiába kiabálok, nem jön senki. Jobb, ha elcsendesedem. A korai években és később a kisiskolás vagy tinédzser években tapasztalt érzelmi támasz hiánya kialakítja az érzésekről való lecsatlakozást.
A láthatatlan fal, vagyis az elkerülő megküzdés
Amikor egy sebzett kis gyermek felnő (Sérülékeny Gyermek), megpróbálja megvédeni magát az újabb elutasítástól. Az egyik leggyakoribb túlélési stratégia az elkerülésEz egy rendkívül csendes és körmönfont módszer: inkább meg sem próbálunk közel kerülni másokhoz, mert ha nincs közelség, nincs sérülés sem.
Nézzük meg három tipikus élethelyzeten keresztül, hogyan szabotálja ez a mindennapokat!
1. A "Mindent megoldok egyedül" szindróma (Anna története)
Anna a végletekig önálló. Sosincs szüksége segítségre, a legnehezebb kríziseket is némán, egyedül menedzseli. Kívülről talán erősnek tűnik, de belül végtelenül kimerült. Mivel meggyőződése, hogy senki sem értené meg a problémáit, esélyt sem ad másoknak a támogatásra. Az eredmény? Totális kiégés és keserűség.
2. A "Félúton visszafordulok" taktika a szerelemben (Péter története)
Péternek rengeteg kapcsolata volt már, de mindegyik véget ért egy bizonyos ponton. Amint a dolog komolyra fordulna, és meg kellene mutatnia a sebezhetőségét, Péter falat húz vagy kilép. Fél, hogy ha valóban megismerik, elhagyják, ezért inkább ő lép elsőre. Emiatt viszont állandó magányra van kárhoztatva, miközben vágyik a nagy Ő-re.
3. A "Fantom a buliban" effektus (Kata története)
Kata eljár a baráti társaságba, de valójában nincs jelen. Ha megkérdezik, hogy van, elüti egy poénnal vagy felszínes válaszokkal. Gyakran inkább le is mondja a programokat, mert retteg attól, hogy ha megnyílna, unalmasnak vagy furcsának találnák. Így viszont a barátai körében is kívülállónak érzi magát.
A séma ördögi köre: az elkerülés rövid távon megvéd a csalódástól. Hosszú távon viszont pontosan az elkerülő viselkedésünkkel érjük el azt, amitől a legjobban félünk, hogy egyedül maradunk. Mi magunk zárjuk be az ajtót, majd szomorkodunk, hogy senki sem jön be rajta.
Hogyan törheted meg az önsorsrontó köröket? – a kiút felé
A sémák átírása mély önismereti munkát (gyakran sématerápiás szakember segítségét) igényel, de te magad is megteheted az első tudatos lépéseket a mindennapokban. Itt van néhány gyakorlat, amit érdemes elkezdeni, akár egy önismereti naplóban is vezetve a tapasztalataidat:
- Csípd el a visszautasítást! Figyeld meg magad a héten: hányszor mondod reflexből, hogy "Köszönöm, nem kell, megoldom", amikor valaki segíteni szeretne? Miért mondod ezt? Mi a legrosszabb, ami történne, ha elfogadnád?
- Kísérletezz mikroadagokban, kis lépésekben! Nem kell rögtön a legmélyebb traumáidat megosztanod másokkal. Kérj segítséget apróságokban! Engedd, hogy a kollégád hozzon neked egy kávét, vagy kérd meg a barátodat, hogy segítsen levinni egy nehéz dobozt. Figyeld meg, milyen érzés elfogadni a segítséget!
- Térképezd fel a biztonsági zónádat! Írj egy listát azokról az emberekről az életedben, akik már bizonyították a lojalitásukat. Ki az, aki valóban melletted állt már nehéz helyzetben? Néha hajlamosak vagyunk a múltbeli sérülések miatt a jelenlegi szeretteinket is "ellenségnek" látni.
- Kérdőjelezd meg ezt a belső hangot! Amikor legközelebb megszólal a fejedben, hogy "Senkit sem érdekel a nyűgöm", állítsd meg ezt a gondolatot. Emlékeztesd magad: "Ez csak a régi sémám, ami a múltból beszél. A jelenben adhatok egy esélyt a másiknak."
Magyar 
English